HTML

Híres autómárkák

A Nagykönyvkiadó blogja autórajongóknak. Régi autók, különleges autók, csodás autók. Részletek könyveinkből, hírek a régi autók világából, kvíz és miegymás.

Friss topikok

Linkblog

A dél-koreai autóipar története

2008.11.25. 12:23 :: nagykonyvkiado

Ennél tankönyvízűbb címet nehéz lenne kitalálni, de most nem jutott jobb az eszembe. Éppen a Chevrolet történetéről szóló kötet kéziratán dolgozunk, amely úgy tűnik jövő tavasszal jelenhet meg. Ennek természetesen része lesz a Daewoo története is, s ekkor jutott eszembe, hogy az Autó Enciklopédiában már megjelent egy összefoglaló a koreai autókról. Úgyhogy mindenki épülésére, íme:


Hyundai Pony. Fotó: Global Auto Systems, Korea

 

A koreai félszigetet a XX. század elején Japán leigázta. A második világháborúig kegyetlen elnyomással uralkodtak. Ilyen helyzetben a különböző iparágak fejlesztéséről sem lehetett szó. Állami ellenőrzés mellett a harmincas évek második felében létrejött ugyan egy vállalat, de nem sok járművet készítettek.


Sibal, 1955. Fotó: General Motors

A második világháború után a félsziget egy ideig továbbra is a harccal volt elfoglalva: a kettészakadt országból létrejött Észak és Dél-Korea.

Az első dél-koreai autó, egy Jeep-alapokra épített szerkezet már 1955-ben bemutatkozott, majd 1960-ban megkezdődött a Toyota Publica helyi összeszerelése. Az igazi startpisztoly végül 1962-ben dördült el, amikor a koreai kormány bejelentette az autóipari fejlesztési tervet. Ennek részeként hatalmas importvámokat vetettek ki, és rendeletben írták elő, hogy külföldi autógyárak csak helyi vállalatokkal együttműködve létesíthetnek helyi gyártóüzemet.
A ma Kia néven ismert cég elődje 1964-ben a Mazdával fogott össze, míg Dél-Korea legnagyobb iparvállalata, az építőiparban és a hajógyártásban is érdekelt Hyundai négy évvel később a Forddal kezdett kooperálni. A Sinjin és a Toyota közötti együttműködés 1972-ben bomlott fel, s a japán autógyár távozása után a cég a General Motors termékeit kezdte összeszerelni.

 


Hyundai Pony. Fotó: Global Auto Systems, Korea

 

1974 őszén a Torinói Autókiállításon mutatkozott be a Hyundai első önálló típusa, a Pony. A típus formatervének elkészítését az ItalDesign-ra bízták, míg a csapott hátú típus gyártásának előkészítésében a British Leyland működött közre.
Miután a Forddal véget ért a kapcsolata, a Hyundai a Mitsubishivel kezdett kooperációt. Bár típusai az első pillanattól önálló formatervvel készültek, de motorjaikat, és számos más lényeges alkatrészüket japán licenc alapján gyártották. A kilencvenes évek elején elkészült az első, teljes egészében önálló fejlesztésű típus, az Accent, és az évtized közepétől újabb és újabb saját fejlesztésű Hyundai típusok jelentek meg, felváltva a régi, Mitsubishi-alapú modelleket.

 

 


Kia Pride

 

A Kia hasonló utat járt be a Mazda segítségével, míg a Daewoo a General Motors autóinak licencváltozataival indította be autógyártó karrierjét. 1998-ban a távol-keleti gazdasági válság eredményeként a pénzügyileg megrendült Kia, és a terepjárókat gyártó Asia Motors is a Hyundai tulajdonába került. Ekkor vett újabb lendületet a Hyundai-Kia cégcsoport nemzetközi terjeszkedése, amelynek eredményeként 2005-re a világ hatodik legnagyobb autógyártó vállalkozásává nőtt a dél-koreai cégóriás. Miután Indiában és Kínában helyi összeszerelő üzemeik révén piacvezető szerepre tettek szert, most hasonló fejlesztéseket hajtanak végre Európában és az Amerikai Egyesült Államokban.

A Kia évtizedeken át Mazda típusok licencváltozatait gyártotta. Első nemzetközi sikereit a nyolcvanas évek végén a Mazda 121-ből létrehozott Pride kisautó révén érte el a cég. A Kia Pride Iránban jelenleg is a legnépszerűbb személyautó. A Kia a kilencvenes évek közepén átvette a brit Lotus Elan sportkocsi gyártósorát is, a következő néhány évben pedig sorra mutatta Mazda alapokra épülő, de önálló formavilágú típusait. A gazdasági válság azonban padlóra küldte a céget, így a Kia csak a Hyundai-jel egyesülve kerülhette el a csődöt.


Ssangyong Korando

 

A Sinjin cégből több átalakulás után 1986-ban jött létre a Ssangyong Motor, amely az exportpiacokon a kilencvenes években vált ismertté Jeep-szerű, Mercedes-Benz motorral hajtott Korando (Koreans Can Do – a koreaiak is képesek) terepjárója révén. A Ssangyong irányítását a kilencvenes években a Daewoo birodalom vette át, majd annak összeomlása után ismét önálló útra lépett. 2005-ben a Ssangyong a kínai Shanhgai Automotive cég tulajdonába került.

Jelenleg Európában Chevrolet márkanéven árusítják a GM-Daewoo termékeit. A Daewoo a hetvenes években különböző Opel-alapú típusok összeszerelésével kezdte utógyártó pályafutását. Woo-Chong Kim, a cég elnöke azonban nem elégedett meg ennyivel. A kilencvenes években jelentek meg az első, részben saját fejlesztésű típusok, és a Daewoo számos autógyárat vásárolt fel a világ különböző pontjain. A túlzott terjeszkedés, és az új típusok kifejlesztése azonban hatalmas összegekbe került,  így a Daewoo autógyártó részlege a koreai gazdasági válság idején alaposan el volt adósodva, az autók iránti hazai kereslet csökkenése pedig meggátolta, hogy a bevételekkel fedezzék a hiteleket, így 2002-ben a cég összeomlott. Végül a General Motors vette meg a cég legkorszerűbb üzemeit és típusainak gyártási jogait. Azok az egykori Daewoo üzemek azonban, amelyek nem kerültek a GM védőszárnyai alá, a mai napig a csőd szélén egyensúlyoznak.

 

És akkor néhány további csodás dél-koreai autó:


Daewoo Saemaeul, a hetvenes évekből


A Daewoo néhány évig a Honda Legendet is gyártotta liszensz keretében


Nem Opel, hanem Daewoo Record!


SSangyong Musso, amelynek gyártósorát nemrég az orosz TagAZ vásárolta meg


A rövidéletű Asia Rocstából Magyarországra is került pár darab

Az Autó Enciklopédiából kimaradtak az észak-koreai autóipar csodálatos termékei. Erik van Ingen Schenau, egy holland származású, jelenleg Franciaországban élő autótörténész, aki főleg a kínai autókra koncentrál "Automobiles Made in North Korea" címen kiadott egy izgalmas füzetet.

 

Észak-Koreában a Moon-szekta közreműködésével jelenleg is folyik autók összeszerelése. A dél-koreai Pyeonghwa Motors (Béke Autógyár) weboldalán megtekinthető az észak-koreai vegyesvállalat több csodás terméke: a Fiatok, a kinai terepjárók stb.

Mindenki figyelmébe ajánljuk a 400 oldalas, 800 fényképpel illusztrált Autó Enciklopédiát, amely még itt-ott kapható!

 

1 komment

Címkék: autó ford toyota kia ssangyong oldtimer hyundai daewoo moon szekta

A bejegyzés trackback címe:

https://automarkak.blog.hu/api/trackback/id/tr93787550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása